1211 Bp, Központi út 35-47.
(Csepel Művek) Központi út és Lakatos u. sarok
+36 70 516 0378 FOGLALJON ITT, MOST!
MENÜPONTOK
 

A Mikulás hozott egy szabadulós szoba belépőt (a hangsebesség háromezerszeresével)!

A Mikulás hozott egy szabadulós szoba belépőt (a hangsebesség háromezerszeresével)!

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Ébreszt a mobil, mosdó, egy pohár víz, pár perc múlva a friss gőzölgő kávé mellett pöfékelek a teraszon. Kell pár perc, amíg magamhoz térek, ezért elsőre észre sem vettem, hogy a bakancsomon egy csokimikulás és egy boríték. A borítékban egy meglepi ajándék: belépő a Trap Factory legújabb szabadulós szobájába (A fekete lista). Van már vagy egy éve, amikor utoljára ott jártam, azóta csak mindig emlegetem, hogy jó volna egyszer visszamenni. Jó fej ez a Miku, hogy kitalálta minek is örülnék! Amíg ezen morfondíroztam, már egyedül is voltam otthon, kaptam még a páromtól egy puszit – majd este talizunk, s elviharzott.

A haverjaimat hívtam játszani. (Mindegyikük őrült, s szenvedélyes játékosok – mikor már Tél Tábornok kezd győzedelmeskedni, rendszeresen járunk szabadulós szobákba.) Az előző csoport még nem nagyon akart kijönni, pontosabban kiszabadulni, így beszélgettünk. Kicsit hideg van már kint, de ezt a pár percet már kibírjuk, mellettünk szintén egy várakozó társaság.  Röhögés, dumálás, fújom a füstöt. – Kösz, hogy gondoltál ránk – veti félvállról egyszer csak oda Arnold. – Ne  nekem, hanem a Mikulásnak köszönd! Arnold gondolatai látszik, hogy nagyon messze járnak, s egyszer csak megszólal, alig lehet lelőni: 

– A Mikulás vagy Télapó, nevezzétek csak annak, aminek akarjátok, az sajnos nem él! A levegő megfagyott hirtelen a kis társaságunk körül (a füstöt majdnem elfelejtettem kifújni), talán még a szabadulós játék előtti kis utcán is lefagyott a másik várakozó társaság. 

(A másik társaság, aki szintén egy szabadulós játékra várakozott, ezt meghallva elhallgatott, akaratlanul is ránk kezdtek figyelni.) 

Nagyon egyszerű, ti is be fogjátok látni, miért nem létezik. (Nem mintha 19 évesen túlságosan szíven ütött volna ez a bejelentés, de mégis....) Arnold vett egy mély levegőt és belekezdett... 

A mai tudományos ismereteink alapján a rénszarvas fajok egyike sem tud repülni, bár még 300 ezer élőfaj még besorolásra vár, de ezek nagyrésze rovar, egysejtű, ezért teljesen nem kizárható az eddigi Mikulás által használatosnak vélt repülő rénszarvas létezésének lehetősége. 

(A másik csapatnak nem tudni, hogy a Mikulás hozta-e a szabadulós szoba jegyeket, de arcukra a meglepetés és megrökönyödés keveréke ült ki.)  

Az azonban tény, hogy legalább kétmilliárd gyerek él a világon. A Télapónak azért az nagy könnyebbség, hogy muszlim, hindu, zsidó és buddhista gyerekeknek nem visz ajándékot, s máris csak a gyerekek 15 %-ához kell ajándékot vinnie. Pár éve úgy kalkulálták, hogy így is 378 millió gyerkőchöz mégis csak el kell jutnia valahogy, ami legalább 91,8 millió lakást jelent. Azért tételezzük azt föl, hogy a krampuszok nem végeztek nagy aknamunkát, s minden családban azért van egy jó gyerek, akit meg kell ajándékozni.  

De van egy kis bibi, mivel mindösszesen csak 31 óra áll rendelkezésre a különböző időzónáknak és a Föld forgásának köszönhetően (A Mikulás azért rendelkezhet annyi tapasztalattal, hogy keletről, nyugatra utazik, hogy könnyítsen a dolgán.) A végeredmény ennek ellenére is az, hogy másodpercenként 822,6 látogatást kell lebonyolítania. Egy ezredmásodperc alatt leparkol, ajándék ki, vissza a szánra, irány a következő kölyök (a kémény problematikáját hagyom is, mert az csak bonyolítaná az egészet). Ha a 91,8 millió megálló (jó gyerekek) egyenletesen is vannak elhelyezkedve, akkor is 1,2455 kilométer gyerektől gyerekig, a teljes út 121 és fél millió kilométer. (Útközben nem számolunk pihenővel, evésre, ivásra, a rénszarvasok abrakolásra nincs idő...)  

(A másik társaság, mivel szájtátva hallgatta Arnold előadását, észre sem vették, hogy a  szabadulós játékok egyik moderátora már invitálja őket...) 

Ebben a rohamtempóban a Mikulás másodpercenként 1045 kilométert tesz meg, miközben a hangsebesség háromezerszeresével halad. (Egy űrszonda is csak negyvenegypár kilométert tud megtenni másodpercenként, egy közönséges rénszarvas pedig csak 24 kilométert óránként). A szánkóval is van egy kis gond: ha mindenki egy csomagot kap (csak egy kilóval számoljunk), akkor a szánkó 291 419 tonnát kell vinnie. A Télapó, aki közismerten azért túlsúlyos, legalább egy mázsát nyom, de ez annyira nem is releváns jelen esetben (113 kilogrammot nyomó piroskabátossal számolunk). Egy normál rénszarvas 136 kilónál nem tud többet elhúzni, ha feltételezzük, hogy a repülős változata tízszer többet is húz, akkor is 214 200 rénszarvast kell a szán elé fogni, (ez a Queen Elizabeth óceánjáró súlyának négyszerese), mellesleg ez a terhelést megnöveli 320 561 tonnára. 

(A másik társaság teljesen érthetetlen képet vág velünk egyetemben, lehet, hogy érzik, hogy valami nagy titokra fog pont most fény derülni, a csepeli éjszakában, pont egy szabadulós játék előtt, s érzik ennek abszurditását?) 

Ez a szállítmány ugye másodpercenként 1046 kilométeres sebességgel utazik, miközben borzalmasan nagy a légellenállás – a vezető rénszarvaspár 14,3 trillió joule energiát fog elnyelni (másodpercenként, és külön-külön). Röviden: szinte azonnal felrobbannak, a mögöttük lévő rénszarvasok sem kerülhetik el szomorú sorsukat. Az egész csapat 4,26 ezredmásodperc alatt gőzzé válik. A szánon utazó Télapót eközben a gravitáció 17 500,06-szorosával nyomja össze a centrifugális erő... Ergo: a tudomány jelenlegi ismeretei alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az élettel nem összeegyeztethető sérüléseket kell (ett) szereznie szegény Mikulásnak és a rénszarvasoknak. Vagyis nincs Mikulás, Télapó! 

S Andor a végére ért, miként cigarettám is, miközben az ajándék szabadulós játék belépőmet szorongattam a kezembe. Közben szabad a pálya, mehettünk mi is játszani. Talán egy óra alatt ki is szabadulunk a szobából... De hogyan rakhatta a bakancsomra a Mikulás az ajándékot? Lehet, hogy nem is ő volt????? De ezt már nem tudtam végiggondolni, mert vártak az újonnan nyílt szabadulós szobák... Csak kijutunk majd a Trap Factory újonnan nyílt szabadulós szobájából, de miként jut be a Mikulás a kéményen keresztül a szobába, s miként jut ki onnan? 

 

« vissza