1211 Bp, Központi út 35-47.
(Csepel Művek) Központi út és Lakatos u. sarok
+36 70 516 0378 FOGLALJON ITT, MOST!
MENÜPONTOK
 

A homo ludens (a játékos ember)

A homo ludens (a játékos ember)

Frissen indított blogunkon minden héten újabb cikkel várunk Titeket. Reméljük, érdekes és tartalmas bejegyzésekkel szolgálunk majd. A Trap Factory működéséhez szorosan kötődő témákkal jelentkezünk: csapatépítés, rendezvényhelyszín, kiszabadulós, kijutós játék minden mennyiségben.

 

A repülő csészealj rácáfolva a fizika törvényszerűségére, hihetetlen pályamódosításokkal, sebességgel és teljesen hangtalanul landolt a kertemben. Még jó, hogy sok fantasztikus filmet néztem (esetenként borzongtam végig), az már cseppet sem lepett meg, ahogyan a nagyfejű, óriásszemű lények egyszer csak ott teremtek a szobában. Mivel megmukkanni se bírtam, valami ismeretlen erő kiszívta belőlem a legcsekélyebb ellenállást elvittek magukkal.

 

És ez nem film, mindez velem történt! Valami egészen elképesztő helyre kerültem: körös körül a legváltozatosabb kinézetű valamik – az egyszerűség kedvéért nevezzük őket Lényeknek - vettek körül. De olyanok, hogy a Csillagok háborúja űrkocsmája ehhez képest egy egyhangú és unalmas hely volt. Mintha az egész csillagközi kalandorsereg gyűlt volna össze egy csapatépítésre. Telepatikusan aztán szépen tudtomra adták, hogy egy csillagközi lénytárba kerültem, ahol az ifjonc nyurga és nagy szemű Lények fognak ezentúl tanulmányozni (mivel etetni tilos a lényeket, nyugodt lehetek, a látogatók nem fognak ártani).

 

Szóval mostantól egy úgynevezett galaktikus állatkertben fognak mutogatni. Érdekes hely a maga nemében, mert igazi többfunkciós szupercelláinkat egyrész bámulják az idegen kölkök családostól, másrész galaktikus tudományos rendezvényhelyszín, ahol minket mustrálnak. Szökésen hiába is törném a fejem, mert aztán hová indulnék? Ez nem egy kiszabadulós játék, hisz még ha történetesen meg is lépek, a jogsit még űrhajóra nem tettem le. A gondozóknak szépen szót fogok fogadni, egyedül arról dönthetek, hogy milyen nevet szeretnék kiírva látni a ketrecem oldalán. Mivel kész őrület ez az egész, s ha már ilyen formán alakultak a dolgok, döntöttem: homo ludens vagyok! A játékos ember. Azt még nem tudom, hogy ezt csak álmodom, ébren vagyok, még kicsit játszom a gondolattal, hátha az egész csak a képzeletem szüleménye. De reggelre minden kiderül - ha mégis az elmém tréfált meg, s csak álmodom, a kijutós játékban a reggeli vekker csörgése megszabadít minden idegentől, ketrectől, csillagközi tudományos kísérletező és rendezvényhelyszíntől. Ha mégis fényévnyire kerültem otthonról, akkor úgysem tudna semmi más jobban jellemezni, mint a játékos ember. 

 

 

A játék, a játékos - s ez a lényeg. Kisgyermek korunk óta űzzük. Az első pár évünkben mégpedig főfoglalkozásként. Mindenféle okos ember még azt is megállapította, hogy megfelelő játék nélkül beszélni, mozogni se fogunk megtanulni. Mielőtt még bárki is azt gondolná, hogy felnőve ez a lankadatlan szenvedély és igény a játékok iránt kicsit is csillapszik, az jó nagyot téved. Épülnek a homokvárak, gurul a labda, máshol bujócskáznak (s mindig van, aki csalva kiles). Sport és testmozgás, csapatjáték? Posztokon játszunk és mezt húzunk, hogy az edző által kiadott taktikát végrehajtsuk. A lényeg pedig nemcsak a győzelem, hanem a csapatépítés, a közösség. Edzés vagy munka után, esetleg a várva várt hétvégén pörög a cilinderben a rulettkerék, jó vagy rossz leosztás jön a pókerben, perdül oldalára a kocka. A házibulik sem mindig a tervszerű és módszeres lerészegedésről szólnak, előkerülnek a társasok, s ölre menő harc indul a győzelemért, kötetnek szövetségek és találtatnak ellenségek, akár egy csapatépítés. A baráti társaság is egy csapat, melyet ugyanúgy építeni kell, akár egy munkahelyi közösséget.

 

A játék sem mindig fenékig tejfel és magától értetődően könnyed. Gazdasági szaktudorok, katonák és politikusok is a játék(elmélet) köpönyegéből ráznak ki néha rakétaválság megoldásokat (a világtörténelem egyik legemlékezetesebb kijutós játéka, amikor a szovjetek Kubába akartak atomrakétákat telepíteni, az amcsiknak ebből kellett kijátszani magukat), tőzsdei eredményes spekulációkat, szavazatokat. A rosszfiúk pedig játszanak orosz rulettet és leszámolósdit - a csapatépítés és összetartozás sötét oldalán, ami sok vérrel, a bosszúval és omertával van kikövezve. Ezeket művelni a valóságban azért elég kockázatos, jóval egyszerűbb a számítógép által megjelenített virtuális térben. Ja, hogy a játékfejlesztők nem is a gyerekekre lőnek? Hogy a játékosok nagyrésze nemcsak húsz, de inkább harminc is elmúlt? De félre a lelket mételyező ál-valóságot. Csak kucorodjunk a tv készülék elé, nyárspolgári módon, s egy színházi közvetítés és koncert között  

nézzük meg a legnépszerűbb vetélkedőt, szófejtőt, vagy játszunk szabadulós játékot! Hogy a színész és a zongorista is játszik, azon ne is lepődjünk meg! Fordítsunk hátat a kultúra rendezvényhelyszíneinek, a hivatásos művész játékosoknak!

 

De minden játékot be kell fejezni, vagy félbe kell hagyni egyszer. Holnap már megint mehetek dolgozni, s valami frappánsat kellene a csoportomnak kitalálni. Ezt a részét imádom a munkámnak, mert ha másban nem is vagyok világbajnok, a csapatépítés felkent papja vagy guruja simán lehetnék. Az ivós-hányós meetingeket és csapatépítőket a kedvesek és házastársak mintha már annyira nem kultiválnák. Valamit ki kell találnom, mielőtt teljesen szétesnek, fel kell őket ráznom (elvégre kirúgni nem akarom őket, mert tök jól melóznak). Az új embereket pedig be kell raknom (miként egy puzzle-darabkát) hozzájuk, akiket nem is ismerek. Nincs mese, lacafaca és kecmec: megyünk egy szabadulós játékra! Hisz a jó öreg Platón papa is megmondta: többet megtudhatsz másokról egy óra játék alatt, mint egy év beszélgetés alatt.

« vissza