1211 Bp, Központi út 35-47.
(Csepel Művek) Központi út és Lakatos u. sarok
+36 70 516 0378 FOGLALJON ITT, MOST!
MENÜPONTOK
 

Foglalás

Két alapvető szolgáltatástípus közül lehet választani. Az első lehetőség az Európában elsőként nálunk elérhető McNnadi Technologies által gyártott VR-kabin, mely platform két személy befogadására képes és felejthetetlen 4D élményt nyújt, kortól függetlenül. A játékot 4-6 fős csapatok számára ajánljuk, akik egy óra alatt, egymást rotálva annyi játékot kipróbálhatnak, amennyi csak belefér.

A második lehetőség Playstation Pro VR-szettjeink bérlése, melyeken 6-30 főt is le tudunk egy óra alatt. Céges rendezvények alkalmával, a létszám függvényében, rövid játékidővel rotáljuk a játékosokat, míg a többiek nagyméretű TV-ken keresztül követik társaik játékát. Magánvendégek esetén hosszabb játékidőt javaslunk, kortól és befogadóképességtől függően, akár több órát is eltölthetünk a VR-játékok változatos világában.

 

FONTOS: következő áraink csak és kizárólag magán jellegű események esetén érvényesek, céges rendezvények esetén kizárólagos helyszínbérletről beszélünk, melyek árairól ajánlatkérést követően tájékozódhatnak: sales@trapfactory.hu

 

Áraink:

 

Játékidő VR-kabin 1 VR-szett 2 VR-szett 3 VR-szett 4 VR-szett 5 VR-szett 6 VR-szett ALL in csomag (kabin + 6 szett)
fél óra 7000 Ft 4000 Ft 8000 Ft 11000 Ft 14000 Ft 17000 Ft 20000 Ft 25000 Ft
1 óra 12000 Ft 6000 Ft 11000 Ft 16000 Ft 20000 Ft 24000 Ft 28000 Ft 35000 Ft
2 óra 20000 Ft 10000 Ft 18000 Ft 25000 Ft 35000 Ft 40000 Ft 45000 Ft 60000 Ft

Kombinált csomagok:

 

Csomag neve Csomag tartalma Ajánlott létszám Program hossza Kombinált csomag ára
I. 1 szabadulószoba + 2 VR-szett 6-7 fő 2-2,5 óra 20.000 Ft
II. 2 szabadulószoba + 3 VR-szett 10-12 fő 2-2,5 óra 33.000 Ft
III. 3 szabadulószoba + 4 VR-szett 15-18 fő 2-2,5 óra 45.000 Ft
III. extended 3 szabadulószoba + 4 VR-szett 15-18 fő 4 óra 75.000 Ft
IV. 4 szabadulószoba + 4 VR-szett 20-25 fő 2-2,5 óra 55.000 Ft
All-in 6 szabadulószoba + 6 VR-szett + VR-kabin 25-30 fő 2-2,5 óra 70.000 Ft
All-in extended 6 szabadulószoba + 6 VR-szett + VR-kabin 25-30 fő 4 óra 110.000 Ft
Romantikus 1 szabadulószoba + VR-szett + VR-kabin 2 fő 2-2,5 óra 16.000 Ft
Élmény 2 szabadulószoba + 2 VR-szett + VR-kabin 6-12 fő 2,5-3 óra 28.000 Ft

 

McNnadi Technologies VR Platform

Nehézség:

Európában először a Trap Factorynél. Gyere is próbáld ki a frenetikus 4D virtuális valóság élményt!


részletek »

Playstation VR PRO

Nehézség:

Próbálj ki élvezetes és interaktív játékokat, akár több gépen párhuzamosan!


részletek »